Kérdőív és bejelentkezés az Élesztő Klubba
Ébresztő, Élesztő! Tavasszal indul a REGINA Élesztő Klub!
A REGINA Alapítvány 2011 szeptemberében indította el a Zafír Programját, melynek célja az egészségvédelemmel és betegségmegelőzéssel kapcsolatos helyi információk összegyűjtése, ehhez kapcsolódóan a helyi lehetőségek feltérképezése és mindezek bemutatása. Így szeretnénk segítséget nyújtani a Gödöllőn és környékén élő lakosoknak abban a témakörben, amely az emberek életében az egyik legfontosabb dolog: az egészség és annak megőrzése.
Ez a gondolat hívta életre a Zafír Programon belül a 2012-ben induló Élesztő Klubbot is. Napjainkban egyre nagyobb hangsúly helyeződik a megelőzésre, a betegség kialakulását követően pedig az alternatív gyógymódok, szelíd terápiák, nagyanyáink házi praktikáinak alkalmazására.
Az Élesztő Klubot két okból hozzuk létre. Egyrészt azért, mert a család az első, ahol – ha figyelünk egymásra - feltűnik, hogy valami nem olyan, mint korábban volt. A betegség kialakulása talán meg is előzhető, vagy könnyebben kezelhető, ha odafigyelünk és a tünetek alapján pontos képet adunk a szakembernek. Mivel rohanó világban élünk, nem érünk rá figyelni se magunkra se másokra. Ha baj van, akkor pedig azonnali, gyors megoldásokat keresünk, amelyek nem biztos, hogy hosszabb távon a legjobb eredményt hozzák.
A másik oka a helyi szintű egészségvédelemmel foglalkozó klub létrehozásának pedig az, hogy rajtunk kívül senki nem fog az egészségünk és annak megőrzése érdekében jelentős lépéseket tenni, azaz e téren is igaz, hogy csak rajtunk múlik, hogyan élünk a lehetőségeinkkel, hogyan használjuk fel a hozzánk eljutott információkat.
A klub keretein belül lehetőség lesz a levelező listán kérdezni, véleményezni, eszmét cserélni, tapasztalatokat megosztani, hírleveleket olvasni, előadásokat hallgatni azokban a témákban, amelyek a közösség tagjait a leginkább érdeklik.
Az egészséges életmódhoz kapcsolódóan számos témakört szeretnénk körbejárni a résztvevőkkel, hogy tudatosan és a helyi lehetőségeket kihasználva óvjuk testi és lelki egészségünket, betegség esetén pedig hatékonyan tudjuk támogatni a felépülést.
Kit várunk a klubba? Mindenkit,
- akit érdekel a saját és családja egészsége,
- aki szeretne információkat kapni a helyi lehetőségekről, a táplálkozástól a méregmentes háztartás kialakításán keresztül a gyógyításig,
- természetesen azokat az érdeklődőket is szeretettel várjuk, akik szakértelmükkel, speciális ismereteikkel, tapasztalatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy minél szélesebb körben segíteni tudjuk a közösség tagjait.
Buják Éva
koordinátor
eleszto@reginanet.hu
A csatlakozáshoz töltse ki a lenti kérdőívet. A kérdőívet 2011. január 15-ig kitöltők között a következő közösségi felajánlások kerülnek kisorsolásra:
- 1 üveg hársméz, Bolyós Márta méhész felajánlásából
- 1 főre szóló lávaköves vagy svéd masszázs, Mihaescu Erika felajánlásából
- 1 doboz mosódiópárna 36 mosáshoz, Cserneticsné Tölgyesi Ildikó felajánlásából (www.csudadio.hu)
- Vigh Mercédesz felajánlásából 3 fő számára 1-1 óra ingyenes aerobik vagy terhes torna Veresegyházon (www.fittenveresen.hu)
--------------------------------------------------------------------------------------------------------






